DIRECT TRADE AZ ARGOPURO VULKÁN ALÓL
Miközben ezeket a sorokat írom, jobb felől a kihunyt Argopuro tűzhányó magasodik fölém. Most épp Kelet-Jáván vagyok. A nap első részében kávécserjéket telepítettünk, majd a kávépörkölésről tartottam előadást a helyi agroerdészeti iskolában. Ezek a fiatalok egész életüket a kávétermesztésnek szeretnék szentelni. De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk csak vissza a kezdetekhez...
Mas Muhlis agronómusként végzett az egyetemen, majd visszatért szülőfalujába, hogy megoldja a közben kialakult súlyos mezőgazdasági helyzetet, ugyanis a területről eltűnt az éltető víz. 2018-ban egy tűzvész pusztította el az Argopuro hegység nagy részét. Mas úgy döntött, feléleszti a térséget, mégpedig a kávétermesztés által. Megalapította a Walida szövetkezetet, melyet az Agropuro térségében élő 500 farmercsalád alkot. És megkezdődött a kemény munka. Elképesztő mennyiségű kávécserjét és különböző más növényeket telepítettek, 5 évbe telt, mire sikerült revitalizálni a területet, és olyan ökoszisztémát alakítottak ki, amely nagyon gazdag élővilággal rendelkezik, de ez a projekt valójában Muhlis életműve lesz, hiszen messze még az alagút vége.
Létrehoztak egy nonprofit szervezetet is – egy agroerdészeti iskolát a környék gyermekei számára. A tanintézménynek ma 23 tanára és több mint 800 diákja van. A gyerekekből farmerek, feldolgozók lesznek, de aki kedvet érez a továbbtanuláshoz, akár agronómussá is válhat. Muhlis a kávéeladásból származó haszon 40%-át az iskolára fordítja, aminek köszönhetően az oktatás ingyenes. A Walida egyik alappillére a fair trade kereskedelem, a farmerek a régióban megszokott ár kétszeresét kapják a leszüretelt termésért.
100 % Arabika kávé
Specialty grade kávé
Pörkölés árnyalata: City
Csomagolás: 200 g (szemes kávé)
Ingyenes kézbesítés 17000 Ft
feletti megrendelés esetén
5% kedvezmény minden kávéra regisztrált vásárlóknak!
300ml vízhez 20g kávé / 1:15 arány/
22 kattintás Comandante
96 °C hőmérsékletű víz
Extrakció 2:45- 3 perc
-első öntés 60g víz és indítjuk a stoppert
- második felöntés a 30-ik másodpercnél újabb 60g víz
- harmadik felöntés 1 percnél újabb 90g víz
- negyedik felöntés 1 perc 30 másodpercnél 90g víz
- 2 percnél körkörörösen megkeverjük a dripper tartalmát
Klasszikus módszer
300ml vízhez 20g kávé / 1:15 arány/
20 comandante kattintás
93 °C hőmérsékletű víz
Extrakció 2:30 perc
-első öntés 60g víz és indítjuk a stoppert
- második felöntés a 30-ik másodpercnél újabb 60g víz és alaposan megkeverjük
- harmadik felöntés 1 percnél újabb 80g víz és alaposan megkeverjük
- negyedik felöntés 1 perc 30 másodpercnél 100g víz és megkeverjük
- a második percnél felhelyezzük a filter tartót / az átmosott papírfilterrel/
- elkezdődik az extrakció, amely 30 másodpercig tart
Aromája nagyon édes, vaníliás, rumos. Közepes, teás testű. Ízében karamelles édesség dominál, melyet a háttérben citrusos tónusok kísérnek. Lecsengése enyhén csokoládés, a mazsola és a rum kíséretében / mint a rumos golyó/.
A Caturra és Lini S-795 variánsú kávécserjéket Kelet-Jáván, a kialudt Argopuro vulkán alatt termesztik 1400 - 1600 m tengerszint feletti magasságban. A kávécseresznyéket száraz és anaerobic natural módszerrel dolgozzák fel. Kézi szüret és válogatás, 2024 augusztus.
Régió: Kelet-Jáva, Argopuro
Farm: Argopuro vulkán környéki farmok
Farmer: Mas Muhlis és 500 farmer család
Feldolgozó állomás: Walida
Variáns: piros caturra, Lini S-795
Feldolgozás: anaerobic (36ó maceráció)
Magasság: 1400-1600 m tengerszint feletti magasságban
Szüret: kézi, 2024
SCA pontszám: 87