Miért nem árulunk őrölt kávét
Ma csináltunk egy kis fotó-tesztet. Elkészítettünk egy eszpresszót frissen őrölt kávéból és egyet olyan kávéból, melyet 48 óra előtt őröltünk meg és rögtön utána egy légmentesen zárt edénybe helyeztünk. A két kávét ugyanabból a kávékeverékből készítettük (Elite eszpresszó keverék). Szintén ugyanaz volt a pörkölés időpontja, valamint a kézi kávédaráló beállítása is. Az összes feltétel az őrlés időpontját kivéve egyező volt.
Ez a cikk azért született, mert az esetleges vásárlóktól sok e-mailt kapunk azzal a kéréssel, hogy küldjünk nekik őrölt kávét, illetve a szemes kávé rendelésüket követően őröljük meg a frissen pörkölt kávét és rögtön postázzuk. Ha a leggyorsabb eljárást választjuk (futárszolgálat 24 órán belül), akkor is min. 30 órába telik, míg a kávé a megrendelőhöz ér, így a kávé veszít a frissességéből.
Vajon miért csökken az őrölt kávé minősége?
Egy kávémagot úgy kell elképzelni, mint egy konzervet. Ez a „konzerv” a friss kávé teljes ízét maximálisan 30 napig képes megőrizni. Azután a kávé íze és zamata elég gyorsan csökken. Ha a kávét megőröljük (a „konzervet” felnyitjuk), az íz- és aromakeltő anyagok rögtön elkezdenek elpárologni, úgymint a CO2, amely a „crema“ keletkezéséért felelős. A „crema“ hiánya nem lenne olyan nagy baj, ha a kávé íze megmaradna. De ez sajnos, nem így van. A kávé íze üres lesz, csak a keserűsége marad meg, a finom mellékízek és zamatok nélkül és különböző nem kívánt kellemetlen ízek mutatkoznak benne.
Ezért mindig csak annyi kávét szabad megőrölni, amennyit az adott pillanatban elfogyasztunk. Igaz, az elektromos kávédarálók ára viszonylag magas, de webáruházunkban kiváló minőségű kávédarálók találhatóak, amennyiben igazán friss kávét szeretne fogyasztani. Ráadásul a kézi kávédaráló ára sem megfizethetetlen, mivel már 7000 forintért is kapható. Mindemellett a frissen pörkölt kávé kézi őrlésének van egy varázsa, s a frissen darált kávé illatos aromája minden reggel betöltheti lakását. :-)